Mi a baj az oktatással?

Úgy tapasztalom, hogy mostanában elég népszerű ez a kérdéskör a mindennapokban, és most nem feltétlenül csak a dolog politikai vonatkozására gondolok, és én sem arról fogok írni. Az oktatás minden modern társadalom alapja. Ez határozza meg nagyrészt, hogy milyen lesz a jövő generáció, hogyan fog viszonyulni számos kérdéshez. Éppen ezért hatalmas felelősség ebben az ügyben döntéseket hozni, kijelentéseket tenni.

Én ebben a rendszerben élek, minden hétköznap minimum 8 órát töltök el benne, ezért érzem úgy, hogy hiteles tudok lenni, és 10 év alatt elegendő tapasztalatot szereztem ahhoz, hogy következtetéseket vonjak le belőlük, és most részletesen meg fogom vizsgálni ezt a problémát, mégpedig az alábbi – általam a legjobban működni vélt – rendszer mentén:

  1. Mik az oktatás céljai?
  2. Milyen problémák akadályozzák meg ezeknek a céloknak az élérését?
  3. Mik okozzák ezeket a problémákat?
  4. Hogyan lehet megoldani ezeket a problémákat

Az oktatásnak véleményem szerint számos célja van. Az egyik legfontosabb, hogy kiemelkedési lehetőséget biztosítson, átjárhatóságot a különböző társadalmi rétegek között, és ezáltal csökkentse a társadalmi különbségeket. Tehát egy jól tanuló, kitartó diáknak, bármilyen anyagi helyzetben is legyen, lehetőséget teremtsen arra, hogy eredményei által kiemelkedjen, és megszerezze az általa vágyott végzettséget, tudást, amivel aztán egy boldog életet élhet.

A másik célja egy alapvető tudásbázis biztosítása. Ennek egy akkora mennyiségű tudásanyagnak kell lennie véleményem szerint, amely megismerteti, megszeretteti, egy szintig megérteti a tanulókkal a világot, és amelyet a későbbiekben egy általuk vágyott irányba szabadon továbbfejleszthetnek. Itt szerintem nagyon fontos kérdés ennek a mennyisége, milyensége, de még ezeknél is sokkal fontosabb az, hogy a kapott élmények mellett a diákok megőrizzék tudásvágyukat, és még annál is jobban felkeltse azt bennük, ezzel ugyanis a későbbiekben bármilyen képességet elsajátíthatnak, amit csak szeretnének.

Végül pedig a harmadik célja, hogy olyan felelős, tudatos állampolgárokat segítsen felnevelni a szülőknek, akik értéket teremtenek, alkotnak, és hasznos tagjává vállnak a társadalomnak. Olyanokat, akik kreatívan gondolkodnak, keresik a lehetőségeket, kritikusan, de boldogan szemlélik a világot, és meglátják, valamint kihasználják a felmerülő lehetőségeket annak érdekében, hogy jobbá tegyék ezt a közös világot, amiben élünk.

Ezeknek az alapelveknek mentén tökéletesen működhetne véleményem szerint egy oktatási rendszer. Mégis milyen tényezők akadályozzák ennek a megvalósulását? Az első ilyen, véleményem szerint, hogy az iskola alapvető képességek megtanítását felejti el, vagy nem kellő mértékben teszi meg, ellenben bizonyos területeken, ahol néhány ismeret kihagyása semmilyen jelentős veszteséggel nem járna a tanulók szempontjából, ott teljesen a részletekbe megy.




Mikre is gondolok ezalatt? Szerintem alapvető lenne átadni valamilyen szintű jogi ismereteket, vagy egy vállalkozás létrehozásának az alapjait, azt, hogy ha van egy ötlet, akkor azt hogyan lehet hatékonyan megvalósítani. A közösségi média erejét, információk hitelességének megvizsgálását, kritikai érzéket, véleményformálást, informatikai ismereteket. Adózás, munkavállalás, és egyéb létfontosságú dolgokról alig esik szó. Ezek pedig olyan dolgok amelyek mindenki életében egyszer elő fognak jönni, akkor pedig nagyon fog hiányozni ez a tudás.

A másik komoly probléma a személyre szabottság teljes hiánya. Minden egyes ember másban jó, mások az igényei, mással lehet felkelteni az érdeklődését, más érdekli. Ezzel szemben előre meg van határozva, hogy egy 16 éves gyerek március 2017. március 13-án mit csináljon minden egyes óráján. Ennek mégis mi értelme? Ha a tanárok jól képzettek, akkor ők fel tudják mérni a csoportjaikat, és el tudják dönteni ki mikor mit csináljon. Én ezt legalábbis kinézném és el is várnám a tanáraimtól egy kevésbé centralizált rendszerben.

Ez viszont csak a jéghegy csúcsa, hiszen már az iskolák önrendelkezését is teljesen megnyirbálták. Nem elég, hogy a tanulói szinten, de már iskolai szinten sem létezik személyre szabottság. Az iskolák autonómiája lényegében nem létezik, az iskolaigazgatók jogköre minimális, és mindent központokból akarnak irányítani. Mi értelme ennek?

Ezen kívül szót kell ejteni arról, hogy mennyire alulfinanszírozott ez a rendszer. A XXI. században krétával írunk a táblákra, kizárólag papír alapú füzeteket és tankönyveket használunk, ugyanazokat a műveket olvassuk, mint nagyszüleink, az okostelefonokat a sátán földi megtestesüléseként kezeljük. Miért?




A tanárok bére a Lidl pénztárosaival vetekszik, a technológiai újítások mértéke elenyésző, a diákok az iskolába járást időutazásként élik meg, és nem pedig a tudás megszerzésének egyik legjobb útjaként.

A következő probléma – ahogyan azt nap mint nap tapasztalom – az, ami a leginkább közvetlenül érinti a diákokat: az órási, teljesen felesleges túlterheltség. Egy fiatalnak szabadidőre van szüksége. Sok időre, hogy gondolkozzon a világról, fejleszthesse magát abban, amiben jónak érzi, szociális életet élhessen. Ezek a tevékenységek sok esetben fontosabbak is lehetnek, mint az iskola.

Ma egy 10. osztályosnak átlagban napi 7-8 órája van, tehát 3 és 3:30 között végez. Ezután hazamegy, eszik, megírja a házi feladatokat, felkészül a holnapi (szintén 7-8) órájára, és már este van. Ez a fiktív diák nem zenél, nem jár egyéb órákra, sportolni, mert különben olyan este 9-re végezne a napi teendőivel. Ez a rendszer egy gyilkos. Megöli a tanulók lelkét, elveszi a kreativitásukat, szabadidejüket, lehetőségüket arra, hogy építhessék a világot. Bezárja őket egy osztályterembe, ami azután sem engedi ki őket, miután véget ért a tanítási idő. 

Mire készíti ez fel a diákokat? Arra, hogy felnőttként is majd így robotoljanak, ugorjanak feletteseik minden szavára, semmit se kérdőjelezzenek meg, és arra, hogy dolgozzák halálra magukat? Arra, hogy a világban nincs szükség semmilyen alkotó tevékenységre, csak mechanikus visszamondásra? Én nem látom azt a jobb világot, ahol erre szükség lenne.

Ezen kívül szót kell még ejteni azon, amelyen mindenki változtathat, a sok kicsi apró dolgon, amely a problémák zömének a forrása véleményem szerint: az oktatással kapcsolatos közgondolkodásról. Arról a gondolkodásmódról, hogy ha én végigszenvedtem a Légy jó mindhaláligot, akkor a gyermekem is kibírja, sőt az őt követő generáció is. Ilyen az élet, amit meg kell csinálni, azt meg kell csinálni. Én meg tudtam, ő is kibírja. Ha én vért izzadtam, akkor másoknak is kell.




Véletlenül sem kérdőjelezzük meg, hogy miért, vagy azt, hogy mégis hogyan lehetne ezen változtatni. A gyerek egész nap az okostelefonját bújja, és ezt problémaként éljük meg, ahelyett, hogy a lehetőségeket keresnénk benne. Igaz, hogy megtanulhatna rajta elektromos autó mérnök lenni, de igenis csinálja azt, amit nekem is kellett. Mert ez az élet rendje.

Ennek a gondolkodásnak az elkerülésére bíztatlak, arra, hogy fordulj érdeklődően, tudásvággyal a világ felé, legyél bármilyen korban vagy helyzetben, mert ez az egyetlen mód, hogy elinduljon a változás. Mert minden ember egy csoda, a kérdés az, hogy hagyjuk-e kibontakozni.

Ezért arra kérlek, hogy gondolkozz el ezen a kérdésen, és bármilyen gondolatod, véleményed van, hagyd itt egy hozzászólás keretében. Induljon el egy párbeszéd, amely az alapja lehet, egy emberibb, modernebb, jobb oktatási rendszernek, amely végül egy csodás jövőhöz vezethet.

A következő cikkem hamarosan érkezik, illetve az ezzel a témával kapcsolatos videó is a YouTube csatornámon.

Ismételten köszönöm, hogy végigolvastál, és kívánok neked további csodás napot!